Egy több elismerésre hivatott sportág

Győzött a TOLLAS, Marcell, Ági és Gergő!

Tollaslabda. Ha versenysportról van szó, s hallunk erről a sportágról, az ott elért szép pécsi sikerekről – amiből szerencsére szépen kijut nekünk – , hajlamosak vagyunk – igazságtalanul – gyorsan tovább lépni, lapozni egyet, anélkül, hogy igazán fejet hajtanánk, tisztelegnénk a produktum sportértéke előtt.

Ha pedig amatőr, teljesen hétköznapi értelemben vett tollaslabdáról van szó, mi jut eszünkbe? Az, hogy – többnyire a strandon – ütögetjük monoton mozdulatokkal egymáshoz a labdát, azzal a céllal, hogy minél tovább a levegőben maradjon a játékszer.

Hogy a tollaslabdázás mást is jelenthet, testközelből ismerhette meg az a közel 70 pécsi (baranyai) postás, aki március 7-én 10 órától a Multi Alarm SE (MASE) csarnokában a Dunántúli Postás Sportegyesület által meghirdetett rendezvényen részt vett. Az impozáns csarnokban Pesti László DPSE-elnök rövid megnyitója után Balogh Richárd – Ricsi, ahogy mindenki ismeri – , a MASE titkára (mindenese) jogos büszkeséggel beszélt az országban egyedülálló létesítményről, az egyesületükben folyó eredményes munkáról, melynek köszönhetően Pécs a tollaslabdázás honi fellegvárává vált.

Közben a bemutató játékra felkért Gradwohl Dani és Pytel Bence válogatott játékosok melegíteni kezdtek, melynek során Ricsi ismertette a játék szabályait és egyéb fortélyait. Aztán a két fiú „élesre” váltott, meccset játszott, miközben a játék minden szépségét felvonultatták. A lelátón helyet foglaló postások egyre szakértőbb nézőkké váltak, tapssal, „felmorajlással” honoráltak egy-egy szép, látványos megmozdulást. Dani és Bence lenyűgözte a publikumot, megérdemelték az ünneplést a bemutató végén.

És akkor – az elméleti képzést és gyakorlati bemutatót követően – pályára léptek postásaink. Többen „csak” a bajnokságon kívüli, tét nélküli ütögetést választották, mások versenybe is beneveztek. Utóbbiak három kategóriában – gyerek-, női- és férfi egyéni – mérték össze tudásukat. A gyerekeknél a többség, naná, hogy a versenyzést választotta! A 12 induló közül a körmérkőzéses lebonyolítást követően Katona Marcell veretlenül végzett az élen. A dobogó második fokára Gönczör Edit, a harmadikra Pesti Kinga állhatott. A nőknél 8-an vállalták a tétmeccsek izgalmait, közülük Kocsisné Papp Pálfi Ági, ugyancsak hibátlan mutatóval nyert aranyérmet. Az ezüstöt Molnár Edit, a bronzot Alsószegi Eszter érdemelte ki.

A férfiak 12 fős mezőnyében 8 fordulót sikerült lebonyolítani. Itt Tóth Gergő, szintén minden mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet, Halmos Mátét és Horváth Sándort megelőzve. Míg a bajnokságok tartottak, „a versenyen kívüliek” is folyamatosan játszhattak. Éltek is a lehetőséggel, így a csarnok 9 pályája közel öt órán keresztül – a déli pizzás szünetet leszámítva – szinte folyamatosan fullon üzemelt.

A rendezvény zárásaként Dulánszky Jenő, Baranya sportkörzet vezetője kupa, érem és oklevél díjazásban részesítette a dobogósokat.

Remek nap, nagyszerű rendezvény volt, lehetett hallani sokaktól, kiváló propagandája ennek a nagyon szép sportágnak.

Képekért katt ide!

Pesti László