Vasárnap délután 15h után egy kicsivel véget ért a 2 napos rendezvényünk, ami egyben szezonzáró rendezvény is volt.

A sok-sok jó és küzdelmes mérkőzés után az első két helyen saját játékosunk ért célba. Krausz Gergely, aki szettveszteség nélkül fejezte be a versenyt, valamint 1 vereséggel (amit csapattársának "köszönhet") 2. helyen Szenjai Balázs végzett. Ő Krausz Gergelytől elszenvedett 2 szettveszteség mellé még 1-et szedett össze, így ő is nagyszerű versenyhétvégét zárt. 3. versenyzők Pytel Gergő 5. helyen végzett. Sajnos igen rosszul kezdődött számára a verseny, a szombati napon a mérkőzésből 4-et kikapott, de a 2. versenynapra úgy összeszedte magát, hogy vasárnapi makulátlan eredményeivel az 5. helyre hozta fel magát. 

A kialakult sorrend a következő lett:

  1. Krausz Gergely (9-0)
  2. Szenjai Balázs (8-1)
  3. Szerecz Márton (6-3)
  4. Mester József (6-3)
  5. Pytel Gergő (5-4)
  6. Gebhard Tamás (4-5)
  7. Kereszti Zoltán (3-6)
  8. Piliszky András (3-6)
  9. Nagy-Szabó Levente (1-8)
  10. Szent-Andrássy Márk (0-9)

Bővebb eredmények

Képek (köszönet Cserni Máriának)

Hétvégén lezajlott az U15-ös és U19-es csapatok közötti rangadó.

Az U15-ös versenyen 6 csapat 2 csoportban kezdett, majd a csoportmérkőzések után a helyosztók zajlottak.

A hat csapat:

  • Danubius KSE I., II. (Dunaújváros)
  • Multi Alarm SE
  • NYVSC (Nyíregyháza)
  • Pelikán DSE (Seregélyes)
  • Tisza Tollas SE (Szeged)

A végeredmény:

  1. Tisza Tollas
  2. Multi Alarm SE
  3. Pelikán DSE
  4. NYVSC
  5. Danubius I.
  6. Danubius II.

Csapatunk tagjai:

  • Bereczkei Anna
  • Kiss Fanni
  • Nagy Nikolett
  • Pytel Panna
  • Varga Boróka
  • Nagy Sebestyén
  • Szita Gergely

Bővebb eredmények

 

Az U19-ben 4 csapat mérkőzött meg egymással. Székesfehérvár, Szeged és Pécsről 2 csapat.

A vidal kimenetele:

  1. Multi Alarm SE I. 
  2. Tisza TSE
  3. Multi Alarm SE II.
  4. Fehérvár BSE

Az 1-es csapat tagjai:

  • Bukoviczki Bianka
  • Bukoviczki Nikoletta
  • Papp Tittína
  • Karsai Anett
  • Szenjai Balázs
  • Pítel Gergő
  • Pytel Bence

2-es csapatunk tagjai:

  • Kadlicskó Gréta
  • Kiss Fanni
  • Kiss Gabriella
  • Takács Fanni
  • Szűcs Hella
  • Varga Boróka
  • Kováts Máté
  • Végh Miklós
  • Lakatos Levente
  • Nagy Márton

 Bővebb eredmények

 

 

Ismét taroltak a Multi Alarm SE játékosai.

Idén sem találtak legyőzőre felnőtt játékosaink a hétvégén megrednezésre kerülő országos bajnokságon.

A férfi felnőtt mezőnyben 6 játékosunk vett részt. (Gradwohl Dániel, Pytel Gergő, Pytel Bence, Lakatos Levente, Szenjai Balázs és Krausz Gergely). Közülük 3-an dogobós helyen végeztek. Krausz Gergely 1. hely, Gradwohl Dániel és Pytel Bence 3. hely.

Női egyéniben is 6 indulónk lett volna, de sajnos hétvégére Papp Tittína megbetegedett, így 5 indulóval - közte az újdonsült igazolásunkkal Karsai Anettal - futottunk neki a versenynek. Itt dobogón csak Sárosi Laura állhatott, igaz ő aranyéremmel a nyakán távozott a versenyről. További indulók: Bukoviczki Nikoletta, Bukoviczki Bianka, Kőrösi Ágnes voltak.

Férfi páros versenyben két párosunk indult. Krausz Gergely-Szatzker Márton kettős, akik később meg is nyerték a versenyt és a Szenjai Balázs-Pytel Gergő páros.

Egyik női párosunnk sajnos Papp Tittína betegsége miatt sajnos feladta a mérkőzést, de Kőrösi Ágnes párjával a debreceni Varga Orsival megnyerték a küzdelmeket.

Végül, de nem utolsó sorban a vegyes párosaink (Gradwohl Dániel-Kőrösi Ágnes, Szatzker Márton-Bukoviczki Bianka, Krausz Gergely-Bukoviczki Nikoletta) közül 2-en álltak a dobogón. Gergő-Niki páros a tetején, míg Marci-Bia a dobogó 3. fokára állhatott fel.

A felnőtt versennyel egyidőben zajlot az U15-ös bajnokság is, ahol fiú párosban Nagy Sebestyén-Szita Gergely páros a dobogó 3. fokára, míg a Varga Boróka-Kiss Fanni kettős a dobogó tetejére állhatott.

Gratulálunk az összes résztvevőnek és dobogósnak egyaránt.

Véget ért a 2015/16-os évad U13-as és U19-es országos bajnoksága.

Egyesületünkből 27 játékos lett benevezve ebből 8 fő U13-ban és 19 az U19-es számokban.

U13-ban a legjobb eredményt Bereczkei Anna érte el, aki egyéniben a dobogó tetejére állhatott.

Az U19-es számokban több aranyérmet is elhoztunk.

A sorsolás nem feltétlen kedvezett U19-es fiainknak.

Lakatos Levente 1. játékát már Madarász Tamással kellett, hogy megvívja, Pytel Gergő és Szenjai Balázs (a két nagy esélyes) már a 8 között találkozott egymással, majd azok győztesének Szerecz Marcival kellett megküzdenie. Ennek ellenére játékosunk Szenjai Balázs állhatott a dobogó tetejére. A döntőben 21-8, 21-8 arányban diadalmaskodott Madarász Tamás ellen.

A lányoknál 12 indulónk volt így sajnos sokszor multis játékos búcsúztatta a multis játékost. A legtovább újdonsült igazolásunk Karsai Anett és a szeptemberben igazolt Bukoviczki Bianka jutott el. Ők állhattak a dobogó 3. fokán.

Fiú párosban magabiztosan, szettet nem vesztve győzött a Pytel Gergő - Szenjai Balázs páros.

Lány párosban a néhány hónapja összeállt párosunk Bukoviczki Nikoletta és Papp Tittína kétséget sem hagyott, hogy a győzelem őket illeti, ugyanis ők is - mint a Pytel – Szenjai páros – minden meccset 2 szettben, azaz szett veszteség nélkül teljesítették egy kisebb meglepetést okozva ezzel egyes ellenfelek esetében.

Ezen kívül a Szűcs Hella - Kiss Gabriella páros a 3. helyet szerezte meg. 

Minden helyezettünknek és játékosunknak gratulálunk és további szép sikereket kívánunk.

 

Bővebb eredmények:
http://www.tournamentsoftware.com/sport/draws.aspx?id=BF7A98CF-F999-46C0-BE59-3441704D42F2

Idén Szegeden rendezték meg a diákolimpiát, amire számos pécsi játékos is "ellátogatott".

"A" kategóriában 7 játékosunk állhatott a dobogóra, közülük 3-an a dobogó tetejére.

A verseny csoportmeccsekkel kezdődött majd a legjobb 8 már egyenes kiesés táblán küzdött meg egymással.

A II. korcsoportosok közül Nagy Sámuel 3. helyen míg Hart Petra 1. helyen végzett.

A IV. korcsoportosok közül Kiss Fanninak sikerült a 2. helyet megszereznie.

Az V. korcsoportban szintén a lányok remekeltek Papp Tittína 1. helyen míg Szűcs Hella a 2. helyen ért célba.

A legidősebbek között a a Bukoviczki ikrek játszották a döntőt, ahol Bianka bizonyult a jobbnak, így ő az első, még testvére a 2. helyen végzett.

"B" kategória eredményei hamarosan...