TOLLASLABDA – MULTI ALARM SE

Egy kis ismertetőt szeretnénk készíteni minden héten az egyesületünket érintő játékosokkal, edzőkkel, támogatókkal kapcsolatban. Feltárunk emlékeket a múltból, beleláthattok a jelenbe, és megismerhetitek fiatal versenyzőink elképzeléseit a "jövő tollaslabdájáról".

2022 – II. Bianka Bukoviczki

Bia következik, aki egyesületünk utánpótlás edzője, illetve még mindig aktív játékosa. Nem meglepetés, hogy a fiatalokkal kezdett el foglalkozni, mivel nagyon szereti a gyerekeket, és szemmel láthatóan a játékosaink is imádják őt. 🙂 Felsőoktatás mellett, gyerekek edzése mellett, iskolákban való toborzások mellett, még a hajnali edzésekre is marad energiája, és nehezíti meg a Magyar Bajnokságokon az ellenfelei dolgát. Bármivel fordulhatunk hozzá, mindig szuper nagy mosollyal áll rendelkezésünkre, és 150%-on dolgozik a csapatért. Nagyon meg kell becsülnünk, hogy itt van velünk a mindennapokban.

Bia:

Hogyan ismerkedtél meg a tollaslabdával?

Erre a kérdésre mindig szívesen válaszolok, mert pontosan emlékszem arra a napra, amikor először hallottam a tollaslabdáról. Az edzések abban az általános iskolában voltak, amelyikbe én is jártam. 2006 novemberében ipiapacsoztunk az udvaron, éppen én voltam a hunyó. Közben arra lettem figyelmes, hogy a testvérem, Niki, az udvar másik oldaláról kiabál nekem és szalad felém. Elmesélte, hogy most volt tollaslabda edzésen és annyira jó volt, hogy nekem is ki kell próbálnom. Így másnap én is elmentem vele és azonnal beleszerettem a sportágba. Úgy éreztem, nem is akarom többé letenni az ütőt. A tesómmal bármikor és bárhol találtunk alkalmat arra, hogy tollasozzunk. Nem is tudom feleleveníteni, hány alkalommal hallottuk anyukánktól, hogy megint le fogjuk ütni a csillárt a nappaliban, hányszor hozta apukánk a seprűt hogy segítsen leszedni a tollaslabdát, ami fennakadt a fán vagy hogy hányszor hozta át a szomszéd bácsi a csatornájába felütött labdáinkat.

Hogyan kerültél Pécsre?

Nyíregyházán kezdtem tollaslabdázni, Gönczi Andrea és Keul Andrea tanítványaként. Eleinte nagyon sokan voltunk edzésen, mindenféle korosztály jelen volt, de sajnos idővel elfogytak a játékosok. 17 éves voltam, amikor kezdtem úgy érezni, hogy a fejlődéshez tovább kell lépnem, hogy máshol lehet több lehetőségem lenne erre. Örültem, hogy az edzőim is támogattak ebben. Így került szóba Pécs és néhány hónapnyi győzködés után a szüleink is belegyeztek, hogy Niki és én elköltözzünk az ország másik végébe. Így lettem 2015-ben a Multi Alarm SE tagja. Emlékszem az elején nagyon féltem, hogyan fog fogadni a csapat, de kár volt, hiszen azonnal befogadtak és rögtön úgy éreztem, hogy a csapat tagja vagyok. Mindig hálás leszek azért a kedvességért, amivel itt fogadtak. Úgy érzem, hogy a csapat által kaptam egy második otthont, ahová mindig szívesen térek vissza.

Mire emlékszel vissza legszívesebben ebből a 16 évből?

Ez egy nehéz kérdés. Természetesen élénken emlékszem sok mérkőzésre, Magyar Bajnokságra, Csapatbajnokságra vagy külföldi versenyekre. De én egy másik dologra szeretek legjobban visszagondolni: arra, hogy milyen örömmel és lelkesedéssel mentem mindig edzésre, még akkor is, ha előtte az iskolából rohanni kellett a buszhoz vagy 5.45kor kellett felkelni. Szerettem reggel én lenni az első a teremben és időben elkezdni a bemelegítést.

Miért kezdjen el egy kisgyermek tollaslabdázni?

Nem találkoztam még olyan gyermekkel, aki ne élvezte volna a tollaslabdázást. Egyszerűen annyira élvezhető és sokszínű! Mindig van új játék, új feladat, nem lehet megunni. Szerintem ez a sportág különleges élményeket tud nyújtani gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Milyenek a jelenlegi mindennapjaid?

Szeptember óta elsősorban edzőként vagyok jelen az egyesület életében, emellett most írom a diplomamunkámat az egyetemen. Így jórészt ezek kötnek le manapság napközben, de még mindig hatalmas örömmel megyek le reggel 6.30kor edzésre. 😃

Kik inspiráltak az évek alatt?

Sokat köszönhetek a családomnak, akik mindig arra biztattak, hogy azt csináljam, amit szeretek, és sokszor ugyan távolról, de mindig ott voltak mellettem. Úgy érzem a tollaslabda által sok olyan embert ismertem meg, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, aki ma vagyok. Zsönyi néni, Andi néni, HenrikGregor és Alan is rendkívüli odaadással és türelemmel fordultak felém, amiért sosem lehetek nekik elég hálás, hiszen beismerem, nem voltam egy könnyű eset. De nemcsak az edzőktől kaptam mérhetetlen támogatást: Laci bácsi mindig biztatott és segítséget nyújtott, amikor szükségem volt rá. Ők mind hittek bennem és bátorságot adtak olyan dolgokhoz, amikről nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni. Őszintén remélem, hogy egy nap képes leszek arra, hogy az ezek alatt az évek alatt kapott jóságnak legalább egy kis részét viszonozni tudjam mindenkinek!

Utóirat: Keressük azt a személyt, aki valaha is neheztelt volna Biankára, vagy konfliktusba került volna vele! 😃 

Kevesebb jelenjen meg